Isten hozott!
Kisvárosi remete..... nem magányos, nem unatkozó .... kicsit grafomán: a kertész.
...de itt a főszereplő: A KERT!
A helyszín valós nem virtuális, felnőttkori játszóterem, egy felhagyott kertekkel övezett gyümölcsös, valahol, egy kisváros fölötti domboldalban. A kert ..... és még egy, s más... meglátjuk.
Azt mondanánk: a kert az enyém. De inkább fedi a valóságot, hogy én vagyok az ővé... kicsit rabja, de leginkább csodálója - itt és most.
Aki ide téved, Isten hozta! ... amikor elmegy: Isten áldja! ... amint a Csendesben is.
Remete evolúció:
....mesék, olvasmányok, filmek
....
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje*
Grimm: Holle anyó*
P.L.Travers: Mary Poppins*
....
Daniel Defoe: Robinson Cruso*
J. R.R. Tolkien: A Babó*
Fekete István: Tüskevár*
Tamási Áron: Ábel a rengetegben*
....
Erich Fromm: A szeretet művészete*
....
George.A.S.: Silybum Marianum...*
....
Paramhans Swami Maheshwarananda:
Az emberben rejlő erők*
....
Gertrud Franck: Öngyógyító kiskert*
Baji Béla: Permakultúra és önellátó biogazdálkodás*
....
Philip Gröning – A nagy csend*
Tom J. Hanks – A számkivetett*
Isaac Asimov - I Robot*
Sindo Kaneto – Kopár sziget*
William Steig – Shrek*
....
Blogkövetés
Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.
Virtuális remete
2013 december 10. | Szerző: Lillanyó
Valamikor ’95-96 táján ütközött ki rajtam ez az elvonulási hajlam…. Eleinte csak azt éreztem, hogy zavar, amikor iciri-picirit magamba mélyednék, és a rengeteg gyerekem és egyéb számos családtag ’valamelikének mindig van egy kis bánata…… „csak egy kérdés anya”…., csak egy rövid telefon, csak „hol van a bojtos sapkám?”…. etc., etc. és képtelenség volt akár csak egy röpke fél órácskát kikapcsolni. Akkor már jópár éve 24 órás szolgálatban voltam, lassan kezdtem besokallni. Ugyan évek óta jógáztam, de még a napi gyakorlataimat is futtában, elcsent kis részletekben, folytonos lelkifurdalás közepette, lopva tudtam végezni. A túléléshez éppen ez is elég volt, de vágytam egy csendes helyre és nyugodt órácskára, amit tényleg elmélyült gyakorlással tölthetnék.
Lassan körvonalazódott bennem, hogy időnként el kellene menekülnöm valahova, nem túl messzire, de azért hallótávolságon kívülre. Nem is hetekre, csak két-három nap is elég lenne pár havonta, ….hmmmm ….egy-egy hosszú hétvége teljes magányban. Aztán kitaláltam, hogy valami erdő közepén bírnám elképzelni ezt a helyet. Lelki szemeim előtt kirajzolódott egy napsütötte tisztás, ahol én csak ülök, és „csak” vagyok. Nagyon tetszett ez a gondolat, egy idő után azon kaptam magam, hogy részletekbe menően tervezgetem, hogyan telnének ennek az „elvonulásnak” az órái. Mi az a minimum felszerelés, amit még puritán igényeim ellenére is magammal vinnék, mi lenne az a minimális tevékenység, amit magam körül egy elvonulásban is el kell végezni, étkezés, alvás, éjjeli menedék készítés… Többféle változatot is lejátszottam, vándortáboros, kunyhós, verzió is futott. Egész virtuális remete helyet építettem magamnak különböző helyszíneken.
Ha éppen nem volt szükség a teljes figyelmemre, mondjuk mosogatás, teregetés, vasalás, porszívózás vagy valami kényszerű várakozás, sorban állás közepette, akkor csak azt vettem észre, hogy máris átváltok erre a belső remete üzemmódra és pillanat alatt képzeletbeli remetekunyhómban vagyok és ….. reme-kül ’elvagyok.
Pár évig is megelégedtem ezzel az ideával. Lassacskán a legkisebb csemete is cseperedni kezdett és reális esélye lett annak, hogy néhanap eltűnhessek, de úgy tényleg. Ahhoz nem voltam már elég bátor – ezt be kellett vallanom magamnak -, hogy csak úgy a hátamra csapjak egy szimat tatyót és bevegyem magam valamelyik környékbeli erdőbe….. amíg egyedülálló voltam, még ezt is lazán megcsináltam jó párszor: biciklire ültem, tekertem 40-50 km-t, szabad ég alatt háltam -no jó, egy kempingben, de mégis csak úgy- egy kis vékony matracon egy kis ’lengyel piacos hálózsákkal, hajnalban arra ébredtem, hogy egy kutya bökdösi hideg, nedves orrával az én hideg és nedves orromat : ) és belepett a harmat….. aztán kiültem egy kies domboldalba, lesegettem a tájat, előkaptam a kis ócska furulyámat és csak úgy magamnak fújtam a világba, ahogy kifért! De ahogy idősödtem, komoly családanya lettem, ez a vagányság kicsit alább hagyott . Keresni kezdtem egy helyet, egy bizonyos helyet, ami legalább közelít az elképzelt, idilli remetekunyhóhoz
Kerestem, kerestem…. Érdekes módon párom is lelkesen segített keresni : ), talán arra gondolt, az a feltöltődéssel töltött –még ha látszólag a családtól is elvett – idő kamatostul megtérülne hosszabb távon. Hétvégén beültünk az autóba a gyerkőcökkel és elindultunk „Anyának elvonuló helyet” keresni – együtt : ) Éveken át jártuk a reménybeli helyszíneket, erdőket, vízpartokat. Később valahogy rákaptunk az arborétumokra és fűvész kertekre…. Rengeteg gyönyörű helyet bejártunk, kalandoztunk az egész országban. Még ha nem is voltam úgy magányban, ahogy arról álmodoztam, de már a keresés is boldoggá tett. Az igazi tanulsága az volt ennek az időszaknak, hogy rájöttem, nekem valami dolgom lehet, dolgom van a növényekkel is……
Oldal ajánlása emailben
X