Kis kalandom a ‘déli parton
2015 március 27. | Szerző: Lillanyó |
Tán egy éve is, hogy utoljára írtam a Csendesről. Ennek a hosszú szünetnek csak egy oka volt:
minden létező szabadidőmben oda rohantam föl. Tavasztól tavaszig minden hétvégét, minden elcsent kis órát, percet az én szerelmetes kis vadonomban töltöttem.
Egy év minden történését, kalandját most egyszerre leírni képtelenség volna. Mert kaland nekem minden kis esemény, amit közömbös szemlélő tán meg sem látna. Valami tanulságos summázatot azért tudok most írni – főleg magamnak, mert mást kit is érdekelne? – elértem egy olyan kellemetes lelkiállapotot, amelyben azt mondhatom magamnak: már nem vagyok ’szájkertész … Valamicskét megvalósítottam álmaim kertjéből, tán túlléptem a virtuális ’földmívelés szintjén.
A romantikus álom, az „erdőkert” lassan kibontakozik a bozótból. A nagy kedvenc azért máig a kerítés mentére terelt bozótból alakuló sövény. Tavaly télen teljesen véletlenül alkottam ott valami érdekeset. A mélyúttal határos telekhatár mentén a zsiványok pár éve tönkretették a vadkerítést. A többi oldalon is megrongálták, de a legnagyobb kártétel itt keletkezett, a hálót tartó vascsöveket egyszerűen tőből kifűrészelték és elvitték. Döbbenet volt számomra a nyomorultságuk, hiszen százforintos nagyságrendű lehetett a tétel, amit a vasasnál kaphattak érte…A háló pedig ottmaradt, összeroskadva, lifegve, a bokrokra borulva-gabalyodva.
Már eredetileg is a telekhatártól kb. egy méterrel beljebb alakítottuk ki a kerítést, hogy a mélyút partfala fölött maradjon egy vízszintes „szervíz” sáv, így ez most kapóra jött. Ide kezdtem halmozni a bozót irtásból származó ágakat fektetve, kb. 60-70 cm széles vonalban. Jó térdig érő összefüggő, boglyas gallyszalag alakult ki. Ezután az ágakat függőlegesen szurkáltam a boglyába, messziről olyan képet mutatott, mintha élő sövény nőtt volna oda hirtelen. Nyáron aztán a kúszó iszalag átláthatatlan bundával szőtte át, ahová pedig nem ért el, oda a hosszú szálú ‘kaszálékot tömködtem az ágak közé, így lassan valami sűrű térelhatárolóvá filcesedett össze. Az aljába csipkebogyót, mogyorót, galagonyát, ezüstolaj bogyókat, kökénytermést, vadkörtét szórtam, csak úgy. Aminek jó lesz ott, az biztosan megfogan – gondoltam. Látom is, hogy kis zöld hajtások kezdenek kandikálni alóla, mire megnőnek a filckerítés összeszárad és beroskad mulccsá.
A kelet-nyugati sövény északi oldala mindig finoman árnyékos, kissé nyirkos marad, aljába most medvehagymát, citromfüvet, mentát telepítettem, évelő sóska magot vetettem, a komposzt szélén magától kikelt erdei páfrányt is ide költöztettem át, pár tő meténggel és erdei békaszem tővel együtt. Jó negyven méteren sok minden elfér. A vérehulló fecskefű magától jelent meg, és a nagylevelű csalánnak is jó helye lesz itt, utóbbit majd a közeli romok tövéből fogom kiásni. Igazán örvendetes jövevény is megtisztelte sövényemet két kis mezei szil ágaskodik a kóró közül. Egy közeli kolóniából hozhatta a szél a kertbe a magját, itt megvetette a lábát és egy igazán sudár példánya a kertben beljebb fává is tudott fejlődni. Amióta a fojtogató iszalag-bundát lefejtettem róla kezd is magára találni. A magoncok az ő porontyai lehetnek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: